Vissza az előző oldalra
B?ntudatverseny évr?l-évre
A kérdés, amit a darab hivatott feszegetni, az az, hogy meddig lehetséges folytatni egy évr?l – évre megtörtén? házasságtörést? 
Doris és George mindketten boldog házasságban élnek, majd egy kaliforniai nyaralás alkalmával egyik reggel egymás karjaiban ébrednek, ugyan úgy mint az ezt követ? 25 évben, pontosan ugyanazon a hétvégén. A történet végig a hotelszobában játszódik. A konfliktus a következ? helyzetb?l adódik, jelen esetben adódna: mint két fél számára adott egy boldog, kiegyensúlyozott házasság, legyen ez az „a” szerelem. Ezzel párhuzamosan létrejön egy másik, ami legalább ennyire kiegyensúlyozott és szeretetteljes „b” kapcsolat. Pedig igazán nem lehet panasz, az „a” szerelemre sem, hiszen a megcsalt partnerek többnyire jó humorérzékkel rendelkeznek, csinosak, magasak, jól bánnak a gyerekekkel, tehát a tökéletes partner minden ideájával rendelkeznek. Mi vitte rá tehát a két ember a házasságtörésre?
Az els? rész, nagyjából csak a b?ntudat körül forgott. Ebben az a legérdekesebb, hogy a darabban hogyan képes ez a problémakör folyamatosan el?kerülni és mindezt anélkül, hogy bármilyen morális vagy ideológiai töltéssel bírna. A legnagyobb baj viszont az, hogy nem tudok hinni sem a Doris és George által elmesélt boldog házasságaikban, sem abban, hogy az eskütör? feleknek bármilyen nehézséget is jelentene, ha többet nem láthatnák cinkostársukat. S?t még a lelkiismertfurdalás is er?tlen, hiába hallhattunk számtalan „b?ntudat-monológót”. Nem érezni tragikumot, még akkor sem, amikor a darab végén nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy Doris és George még így nagyszül?korukra sem lehetnek törvényesen egymáséi. Pedig olykor már majdnem a hisztériáig fajult a helyzet, mikor a b?ntudat mellé új gyötrelmek is társulnak, például a féltékenység. És ha valaki még ezek után sem szörnyülködne el e galád tett láttán, ha valaki még ezek után sem lenne tisztában a látottakkal - ami, nem tudom máshogy mondani, de lehetetlen - még mindig kap egy ment?övet az egyik szerepl?t?l, hangosan, tagolva: HÁ-ZAS-SÁ-GOT TÖR-TÜNK! (Hát igen, ezért van a b?ntudat, ÉRTJÜK!) Ezek után, hogy még a számomra ismeretlen célközönség minden tagja el?tt is tisztázva lettek a viszonyok, megkezd?dtek a változások - a második felvonásban.
George-ot kezdetben egy félénk, toporgó, együgy? embernek ismertük meg, majd színr?l-színre egy magabiztos öltönyössé vált. Pont jókor, hiszen Doris ekkor hippi. Az ezt követ? színben, az ötödikben, hogy ne zökkentsen ki minket egy nagyon váratlan csavar: Doris a kosztümös üzletasszony, és George a bárzongorista. Erre a kölcsönös jellemcsavarra sajnos semmilyen reakció sincs a továbbiakban. A Bánfalvy Ági által megformált karakter értelmi fejl?désér?l – és azt hiszem helyénvaló itt ezt a kifejezést használnom – még csak annyit, hogy a legnagyobb baj az volt vele, hogy túl kés?n következett be. Az ? személyében eleinte egy hevesen affektáló, kényes természet? n?t láthattunk, aki mellesleg a szavak els? szótagját aránytalanul megnyomta és elnyújtotta, de az alakítás, vagyis az ostoba karakter megformálása ebben az esetben teljesen magyarázható a sztorival. De miután túl lettünk az els? részen, ebb?l a szempontból javult a helyzet, nem tudni, hogy ezt a már beköszönt? öregkornak, vagy az érettséginek tudható be.
A darab humoráról csak a magam nevében beszélhetek, hiszen a legtöbb néz?társam rengeteget nevetett a „félsz a repülést?l?- Á, nem, csak a zuhanástól” vagy az ájulást megel?z?, „igen, most már összeszedtem magam!” stílusú direkt, kiélezett poénokon.
A darab csúcspontjának minden szempontból a második felvonás nyitó színjét tekinthetjük, ami tényleg felüdülést jelentett az els? rész után. Elt?nt az az idióta máz, ami a szerepl?ket eddig körülvette, és el?ször éreztem úgy, hogy itt még valami komolyat is láthatok. Itt még el?ször láthattuk a fent már említett, a karakterek jelleméb?l fakadó ellentétet (üzletember - hippi), és ezen kívül még egy el nem siratott tragédia is húzódott a háttérben. Ebben a részben tudtuk meg, hogy Georg fiát, aki haditudósítóként dolgozott, lel?tték.
A színészi alakításokról szándékosan nem szeretnék több szót ejteni, - és innent?l kezdve részben el is vonatkoztatnék e darabtól - mivel a problémát a bemutatott darabok megválasztásában látom. A mai magyarországi színjátszás olyan szinten próbálja az átlag igényeket kielégíteni, hogy közben valahol megfeledkezik a színvonalról. Nem tartom tehát színvonalasnak azt a színházat, társulatot, ahol a bemutatott darabok többsége általában vagy musical, vagy operett, vagy valamilyen könny? bohózat. Összességében elszomorítónak tartom, hogy egy bármennyire is komoly darabot szinte képtelenség találni, és hogy országszerte a talán tehetségesebb színészek kénytelenek bármilyen szánalmas szerepet elvállalni.
