Vissza az előző oldalra
Csipesz és csalódás
A darab bemutatkozó szlogene: identitásjáték 17 jelenetben. Kicsit szkeptikus voltam az identitásjátékot tekintve, összefüggéstelen ömlengést vártam, közhelyes problémákkal. S habár a közhelyes problémák tekintetében nem tévedtem, a produkció összességében mégis pozitív benyomást tett rám.
Árvaház, disszidálás, szex, elhagyatottság, család. Bernadett feln?tt fejjel mesél gyerekkoráról képzeletbeli (vagy valóságos?) barátjának. Talán nem is igazán feln?tt még- monológjaiban keveredik a múlt és jelen, elfeledett csalódottság és az aktuális. S habár a fiatal színészek ügyesen érzékeltetnek minden fájdalmat ( bár a Bernadettet játszó Gidró Katalin kissé kapkodó és teátrális kirohanásait túlzásnak éreztem), az említett problémák nem tudtak mély hatást tenni rám. Talán azért, mert nem értem, nem érthetem azokat, de biztosan köt a közhelyes mondatok ellen vívott ádáz harcom is. Az ilyen mondatok mint: „Van olyan hogy soha?”, „B?nöz?k büntetnek mióta világ a világ” és „Pokolban mindenki a saját anyanyelvén beszél” nem tudnak meghatni. S?t- a túl direkt metaforák elveszik a kedvem az egyéni gondolatoktól.
Viszont a dialógusok megoldása, a díszlet elrendezése remek volt. Teljesen egyszer? falak rejtették el olykor a színészeket, lehet?séget teremtve az intimebb beszédekhez, egymás „láthatatlan” manipulásához. A mesél?höz igazodott az aktív játszó, egymás élményeit hanghatásokkal és mozdulatokkal utánozták.
A néz?sorokat lecsökkentették körülbelül 10-12-re, közelebb hozva minket a színpadhoz. Nem szeretek nagyon elöl ülni, de itt nem sok választásom volt- Bernadett annyira közel volt mindenkihez, hogy kicsit olyan érzésem volt, mintha ez párbeszéd nem csak közte és a fiú közt zajlott volna le, hanem a lány és köztem(ünk) is( a beláthatóságot abból is érzékelhettem, hogy még a 6. sorból is látszódott a színpad egy sarkában megbúvó súgó, aki néha kissé hangosan és láthatóan lapozott a szövegkönyvben...).
„Nem vagyok életh?. Meg akarok halni”. Többször elhangzott a darabban, és jó szokásomhoz híven zavart volna- de nem. Nem egy fizikális halálról szólt ez, hanem inkább egy új kezdeztr?l, változásról, feln?ttségr?l.(ennyit a közhelyekr?l..)
A közönségen látszott, hogy nem erre számított, kicsit "túl modern"-nek tartották. Azért ennél egy kicsit többr?l volt szó, de generációs kérdés az is, hogy milyen problémákat vagyunk képesek megérteni, és az is, hogy milyen darabokat tudunk befogadni.
